2014. március 18., kedd

4. minis találkozó

Üdv Mindenkinek!

Az elmúlt szombaton, nemzeti ünnepünkön - ami Budapesten többnyire a totális fejetlenséget szokta jelenteni (a közlekedés tekintetében,), bár ezt most nem érzékeltem - megtartottuk az idei első, összességében 4. minis találkozónkat. A helyszín jobb híján egy bevásárlóközpont gyorsétkezdéje lett, lévén ünnepnap, tehát zárva szinte minden, de ez bennünket egyáltalán nem zavart. Miközben felszabadultan kacagtunk a jobbnál jobb sztorikon, amik megestek velünk az elmúlt időszakban, azon kaptuk magunkat, hogy beesteledett, olyan gyorsan elröpült az a pár órácska. Nekem mint szervezőnek külön örömömre szolgált, hogy a kis csapat nagyszerűen összehangolódott.

Íme néhány fotó:





Ismét csak maréknyian voltunk, de hát ez a valóság; összességében maximum kétszer ennyien (8-10) vagyunk Magyarországon minisek. Lázasan folyt a szakmai eszmecsere és az otthonról hozott kincsek megmutatása egymásnak, mert ugye a fotó az fotó, a valóságban meg másképp mutat minden.

Végül abban egyeztünk meg, hogy a legközelebbi találkozót valamikor májusban ismét Bözsénél fogjuk tartani, de erről majd nyilatkozom akkor. És természetesen, oda is várunk bárkit, aki kedvet érez, és meg tudja oldani, hogy Őrbottyánba eljusson.

További csodálatos napsütéses tavaszt kívánok mindenkinek!

2 megjegyzés: